H 3100 Salgótarján, Acélgyári út 24. +36 32 414 751 petofi@petofi-starjan.edu.hu

rarend etlapKRÉTA e-NaplócontactÖkoiskola

 

A Petőfi Sándor Iskola a város egyik legrégebbi oktatási intézménye. A XIX. sz. közepén megindult ipari fejlődésnek köszönheti alapítását.
A salgótarjáni Vasfinomító Társulat az elsők között alapított alkalmazottai gyermekeinek nevelésére, oktatására elemi népiskolát. A vállalat célja volt: „erkölcsös, értelmes, józan-gondolkodású, egészséges szervezettel bíró, munkaszerető munkásokat nevelni”.

 

         

Az 1870-ben épített egy tantermes iskolaépület a mai Acélgyári út 24. sz. alatt lévő iskolával szemben, a patakparton túli területen helyezkedett el. Az első tanító Porázik György volt, aki a toborzott munkások által lakott háromnyelvű gyártelepen gyűjtötte össze a tanköteles gyerekeket. A régi iskolát kinőtte a gyártelep.

1929-ben adták át a Rimamurány - Salgótarján Vasmű Rt. új iskoláját, amely a korabeli források szerint: "Magyarország legtökéletesebben megépített, legjobban felszerelt, a modern pedagógia legkényesebb igényeit is 100%-ban kielégítő, a higiéné összes követelményeinek megfelelő új iskolaépület." – vélekedett 1925. nov. 5-én az avatóbeszédet tartó rangos vendég, gróf Klébelsberg Kúnó vallás és közoktatási miniszter.
 


 

A 6 osztályos iskola az 1930-as években már nem felelt meg az igényeknek és az 1936/37-es tanévtől megkezdődött - elsőként Nógrád megyében - a 8 osztályos népiskolai képzés.
Az iskola szerencsésen vészelte át a II. világháborút. Az üzem továbbra is fontos feladatának tartotta az oktatás feltételeinek a megteremtését. Az 1945/46-os tanévben a tanulólétszám 564 fő volt, s az akkor még itt működő ipari-tanonc iskolába 115-en iratkoztak be. Az acélgyár-telepi elemi iskola már a tanév elején általános iskolává alakult.
1945. novemberében az iskola alagsorában megnyílt a RMSV Rt gyártelepi óvodája is 73 fővel.

 


Az 1948/50-es tanévet az ÁLLAMI ÁLTALÁNOS ISKOLA - SALGÓTARJÁN DÓZSA GYÖRGY ÚT néven kezdte az acélgyári iskola.
Az intézményben az acélgyár kezdeményezésére működött az ú.n. "üzemi iskola", de gépipari technikumi osztályok is helyet kaptak az épületben. A dolgozók iskolájában 1948-ban 79 fő szerzett bizonyítványt. Napközis csoportok is alakultak 1953-ban, így a tantermek reggeltől estig foglaltak voltak.

 


 

1957-től 1960-ig SZTAHANOV ÚTI LEÁNYISKOLA és  SZTAHANOV ÚTI FIÚISKOLA néven két intézményként működött. Ekkor bővítették emelet ráépítéssel 6 tanteremmel az épületet.
1970-től matematika tagozat, 1971-től - az OTSH határozata alapján - testnevelés tagozat kezdte meg működését az iskolában.
1974-től kísérlet indult az iskolában az első osztályos évismétlés megszűntetésére. A zsúfoltság csökkentésére az 1970-es évek közepétől 5 nagyméretű tantermet feleztek meg, 1976-tól a Malinovszkij Úti Általános Iskola újabb 5 tanteremmel, egy étkezővel, egy nevelői szobával és egy tornateremmel gazdagodott, ugyanis megkapta az ISZI-, a volt Ferences-rendház épületét.
1979-ben az iskola - díszes ünnepség közepette - felvette a Petőfi nevet. (a nosztalgia a Petőfi név iránt 1970-től élt, amikor is a Petőfi úttörőcsapat egy országos versenyen való sikeres szereplés "jutalmaként" Lenin nevet kapott.
A korszerű természettudományos és környezeti nevelés speciális színtere a Galyatetőn 1988-tól működő erdei iskola, melyet gyakran keresnek fel tapasztalatszerzés céljából tanárképző főiskolákról és iskolákból egyaránt.

Ugyancsak 1988-ban indult a nyugati nyelvek oktatása. Először a német, majd az angol vert mély gyökereket az intézményben, melyben kiemelt szerepe jutott a külföldi vendégtanároknak. A tantárgyi és szépkiejtési versenyek mellett nyelvvizsgák letételére is többen vállalkoznak tanulóink közül.
 


Az iskola tantestülete 1990-ben - más intézményekkel és tudományos tanácsadókkal szövetkezve - egy gyermekközpontú, humánus iskola-modell kifejlesztésébe kezdett. Az alapoktól (1. osztálytól) indulva 12 évfolyamos iskola építésén munkálkodtunk (1996-tól önállóan). Az iskola neve 1990-től Petőfi Sándor Iskola
Ebben az évben az 1-4. évfolyam új épületbe költözött. (Acélgyári út 3/a.)

A 9. osztály (30 tanulóval) 1997. szeptemberében kezdte meg tanulmányait az iskolánkban. 1998. március 30-án iskolánk neve Petőfi Sándor Általános Iskola és Gimnáziumra változott.

Ekkor elkészült emblémánk.




 

1998-ban újabb kettős költözés várt az intézményre. A Főépületben (Acélgyári út 24.) kapott helyett az 1-6. évfolyam, a Telephelyen (Acélgyári út 59.) a 7-12. évfolyam.
2001-ben a gimnáziumi képzés megszűnik. Iskolánk már csak telephelyként működik, a gimnázium szervezetileg a Madách Imre Gimnáziumhoz tartozik. Az intézmény neve Petőfi Sándor Általános Iskola.
1970-től folyamatosan évfolyamonként 3 osztály kezdhette meg tanulmányait az iskola falai között. A 2003-2004-es tanévtől évfolyamonként 2 osztály indítására kaptunk engedélyt.
2003. júniusában egy épületbe, az Acélgyári u. 24.- kerülnek a tanulók. Két tanterem újra felezésre kerül, egy évfolyam továbbra is a telephelyen marad.
Közben az intézmény kialakítja – az országban elsők között – a COMENIUS II. minőségbiztosítási rendszerét. (2002.) Felkészítést segítő intézményként 9 iskola COMENIUS I. minőségbiztosítási rendszerének kialakításában tevékenykedik.
A 2003-2004-es tanévtől az országos integrációs hálózat bázisiskolája.
Ennek keretén belül iskolánk két pedagógusa vállalta, az „Esélynövelő roma koordinátorok képzése és foglalkoztatása „című pályázattal, két roma fiatal felkészítését az érettségire, és egy szakma megtanulására.
2004-ben intézményünkbe integrálták a zagyvarónai Bátki József Általános Iskola tanulóinak egy részét, és teljes irattárát. Ebben  az évben, részben szorgalmi időben megvalósult a vizesblokk felújítása.
Az „Iskolai Emlékezet” program keretén belül emléktáblát avattunk, tornatermet neveztünk el intézményünk egykori testnevelőjének, Rákóczy Istvánnak az emlékére, kinek keze alól sok élsportoló került ki, akikre büszkék vagyunk.
2006-2007-es tanévtől a Savária Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kihelyezett táncoktatást indított el. Tanulóink nagy számban veszik igénybe ezt a szolgáltatást.
Az intézmény egy épületben, az Acélgyári út 24-ben működik, maximálisan kihasználva minden helyiséget.
2007-től Salgótarján Megyei Jogú Város közgyűlésének határozata alapján jött létre a Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon. Nevünk ismét változott: SKÁID Petőfi Sándor Tagiskola lett.
2009-ben pályáztunk a „Referencia intézmény” címre melynek keretén belül szolgáltatást nyújthatunk más érdeklődő iskolák részére, a nálunk zajló jó gyakorlatokból.
Ebben az évben ünnepeltük a 80 éves, 1929-ben átadott Marschalkó Béla által tervezett iskolaépületet.
2010-ben folytatódott ünnepségsorozatunk az iskola fennállásának 140. évfordulója alkalmából. Az egész éves oktató-nevelő munkánk is ennek jegyében zajlott. Az értékek és emlékek megőrzésére emlékkönyvet adtunk ki, valamint az április 23-i záróünnepségen átadtuk iskolatörténeti kiállításunkat.

Iskolánkban Covid-19 vírussal
fertőzött személyek száma:
0 fő